|
A nő felé, kit oly nagyon szerettem
és nem tudok feledni sohasem,
szállnék-repülnék én eszeveszetten,
a csónakon, folyón át, sebesen.
Vágyam vadul máris feléje lendül,
de engem itt hágy bénán, bágyatag.
Mért roskadok le elmult életemtül,
jaj, a folyó tükrén ki ez az agg?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Árnyak az erdőn
Szavaid: a fák ezüst csengői
Bágyadtan hullnak,...
» Ablakom
Egy időben ablakomra
Mindennap korán,
Ketten...
» Czidli
Dámon, hát csak elfelejted,
férjfi esküvésidet?
...
|
