|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogy lehet az!?
Hogy lehet az, hogy az ember
Mindent...
» Levél a kedveshez késő éjjel
Nem tudok írni, bocsáss meg nekem.
A fejem zúg,...
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Amikor a holdra bámultam s a távollevő kedvesre gondoltam
A hold a fényes tengeren dereng és
hatalmasan...
|
