|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kezek beszéde
A kezünk titkos beszédét érted-e?
Hogy vallanak...
» Keserű életem
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő...
» Megbocsátod-é?
Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port...
» Őzike
Volt énnekem egykor egy őzikém,
Legelve...
|
