|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virág és szerelem
Szélvész! el ne ragadd a szelíd fa virágait;...
» Oh...!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám...
» Amióta
Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le...
» Mert túlságosan akarlak
Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig...
|
