|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
» Féltékenységféle
Mondd, hogy éltek? Gond-bajokban?
Reggel hogy...
» Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol
Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő...
» Október, délután
Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta...
|
