|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mutamur
Emlékszik az arany napokra,
Ugy-e, emlékszik,...
» A szépség lányai közt nincs
A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma...
» Elmondottam...
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett...
» Mindig velem vagy
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldel...
|
