|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Búcsú
A sárga lomb megreszket,
levél hull, jön a dér....
» Fehérfüggönyös szoba
Az elsötétülő szobák
Lázas, mély bánatát ki...
» Vágy
Csapongó fecske száll a magasban
Gyors...
» Annuska lelkem
Annuska lelkem,
szeretsz-e engem?
szeretsz-e...
|
