|
Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
Beszélni kell mindig, s nem embereknek,
hogy vége már, eltűntek a veszélyek.
Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,
s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
csupán neked, a semminek beszélek.
S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
mely a vadember mellkasába tombol
és a halál vas-ajtain dörömböl,
most megszületsz belőlem és dalomból,
minthogy kitörve rég bezárt körömből,
ujjongva megteremtelek örömből.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szépség
Láttam hajnalt és alkonyatot láp s szellős domb...
» Egyszerre lélegzetet vettem
Egyszerre lélegzetet vettem,
torkom hirtelen...
» A magányosság lobogója alatt
Ó, egyed?li boldog óra!
A magányosság...
» Ó,drága fogság
Ó, drága fogság, melybe nem itélet,
nem...
» Táncoló tűzliliomok
/Daffodils/
Sétáltam, mint a felhő,...
» Az arany park
A fákon a virágzás fájó kéje
Borzong végig:...
» Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?...
» Pillanat
Mint kagylóból bontottalak ki, mint
héjból: s...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
|
