|
Ó, egyed?li boldog óra!
A magányosság lobogója
lobog hajómon csendesen.
Már csillapúlt vizekre érek,
jobb életemnek napja ébred
és tündököl a tengeren.
A messzi partok elfeledve,
a vágynak is ha lenne kedve
feléjük szállni, képtelen:
már nem is tudom, merre járok,
már ködbe vesztek a határok,
a víz s a messzi ég velem.
Csak szívem még, ez ócska mágnes
remeg felé. Ó, hogyha már ez
se húzna vissza, boldogan
vetném magam le a habokba,
mit bánnám, égve és ragyogva
hajóm veszetten hol rohan!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Minden órám...
Minden órám csüggesztő magányom
Néma csendén...
» Nem vagy elhagyott
Nem vagy magányos. A tengered itt
Lágy...
» Egyedül maradtam
Szívem hallgat, mint a sír.
Ráfekszik az...
» Csókod
A csókod festi kékre az eget,
Szemed színétől...
» Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből...
» Álmodom egy nőről
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
forró és...
» Képzelt képzeleteddel
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy...
» A távozóhoz
Ne hagyj el! Oh, ne vidd magaddal
A régtől várt...
» Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
...
|
