|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Féltett boldogság
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
» Lázban
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Add a kezed
Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú...
» Korán jöttem ide
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit...
» Tegnap anyám előtt dicsértelek
Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne...
|
