|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elválás
I.
Egész világ van miközöttünk -
S hogy...
» Beteljesül
A gyötrelmet már neveden hívom.
Rászegeztél a...
» Búcsú-vétel
Hát kell-e kőltöződnöm
Tőled, szemem...
» Egy perc
Elmúlt évezredeknek és az
Utánam jövendőknek...
» Pillanatfelvételek az életből
Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.
A...
» A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a...
» Utolsó vers
Milyen gyönyörrel szedtem eddig
Rímekbe a...
» Magány
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék...
» Elválás
Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!
Leomlok,...
|
