|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» Féltett boldogság
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon...
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» Szerelem
Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» Eszembe jutott
Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
» Csók
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két...
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
|
