|
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked,
Nem törted vón` össze sóvárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!
Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!
Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája...
Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?...
- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű...
» Nénia
Könyvekre hajtom le fejem,Mint fáradt vándor...
» Nefelejts
A gyengéd nefelejts elhervad. Örökre virít...
» Fekete szem
Szép a kék szem, nem tagadom,
Én a kékre sem...
» Harminc év után
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi...
» Ima
Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz...
» Virág és szerelem
Szélvész! el ne ragadd a szelíd fa virágait;...
» Elválás
I.
Egész világ van miközöttünk -
S hogy...
» Tűz és viz
Egy tűz van csak erős, és egy víz árja...
» A szeretőm
A szeretőm átjött a patakon,
a cipőjét elcsente...
» A lelkem fáj...
A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém...
|
