|
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked,
Nem törted vón` össze sóvárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!
Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!
Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája...
Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?...
- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elment a kedves
Elment a kedves. Egy bukó sugár
ablakomon még...
» Férfi sorsa
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors...
» Mese a szerelemről
Hol volt, hol-nem-volt ország
hol-nem-volt...
» Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy...
» Soha
Szerelemnek kényes virágát
Kezemmel én nem...
» A túlsó part
Itt vetkezik, itt dobja le mezét
S már nem is...
» A szerető
Óh Lotti! Lotti, higgyed,
Édes szeretni!
Hát...
» Szerelmes kelletés
Édes, az én arcom sápadt
s nem lesz soha...
» Emberi közelségből
A hangszórókat kezdik leszerelni
a költők;...
» Vágy
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz...
» Ajándék
Lányka, még most is ragyog a szememben
szíves...
|
