A habozó pásztor

Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél,
Míg ezen gyönyörű ligetbe vezettél.
Im, látom, mint nyugszik oka keservemnek,
Ártatlan kínzója háborgó szívemnek.
Lágy szél, úgy fúj, hogy a levél ne lebegjen,
Ne talán álmából Kloe fel ijedjen.
De már ébred, s szalad: jaj utánna futok!
De nem; tőlem fut, s még haragjába jutok.
Inkább le heverek alúvó helyére,
Ezen boldog fűbe, melly ő hozzá ére;
Inkább fel nyomozom a virágok között,
Sebes lába mellyik csapáson költözött.