|
Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél,
Míg ezen gyönyörű ligetbe vezettél.
Im, látom, mint nyugszik oka keservemnek,
Ártatlan kínzója háborgó szívemnek.
Lágy szél, úgy fúj, hogy a levél ne lebegjen,
Ne talán álmából Kloe fel ijedjen.
De már ébred, s szalad: jaj utánna futok!
De nem; tőlem fut, s még haragjába jutok.
Inkább le heverek alúvó helyére,
Ezen boldog fűbe, melly ő hozzá ére;
Inkább fel nyomozom a virágok között,
Sebes lába mellyik csapáson költözött.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A multért
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak...
» Két sziv között
A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod,...
» A nap, a hó...
A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet,...
» Jöttél a parkon
Láttalak egyszer.
Tavaszi tűzben mentél a...
» Az apáca
Láng emészti keblemet
Láng, nem mondható,
Szenv...
|
