|
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A nő szíve
A nő szíve, ha büszkébb mint szerelmes,
Önző,...
» Helyek, szerelmek
Nem leltem meg soha
helyem, hogy mondhatnám
...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» Levél
Szállást adtál, egy éjszakára
megosztva párnád....
» Úton
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» Bahcsiszaráj
Kong s dől a káni csarnok: dicső még, de...
» Mi volna ..
Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz?
–...
» Első szerelmemhez
Hagyd a szerelmes dalt, e dallam
szívemre...
» Milyen régen
Milyen régen meghaltál már
Reményimnek,...
|
