|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megtartalak
Ha a hitem meg nem tart téged
Fehér virágnak,...
» Vasuti történet
Csöpp állomás, kis kert előtte,
A kertben...
» Az elhagyott
Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge...
» Nagy tengerzúgását
Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos...
» Hópelyhek
I.
Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy...
» Fehér rózsatő virága
Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől...
» Sohasem volt az szerelmes
Sohasem volt az szerelmes, aki
Mondja, hogy...
» Kincspalotám
Van egy kis kéz: kopott a selyme,
És mégis,...
» A bokréta elhervadott
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe...
» A feredés
Nini, szemeim, ide nézzetek,
Ni, e kis...
» Szép nő éjjel a kávéházban
Nehéz bundád egy gombja annyit ér,
mint...
|
