|
Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fű van és fa;
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por
boldogan porzik a lábanyomán.
Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a búzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Tizennyolc éves és ha nélkülem van,
hallgatva jár, mint erdős partok
közt délidőn jár a nyári víz s
csillogó gondot ringat magában arról,
hogy sohasem telünk el a csókkal és
szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Azóta
Feldúltuk egymás életét:
a zárt-ablakú...
» A tavaszi sziv
Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit...
» Falusi randevú
Van itt valaki? Ki kopog? -
Én vagyok, mondta...
» Szeretők a nagyvárosban
A férfi: Rád gondolok, míg ablakomra koccan
a...
» A fantázia
Boríts el édes álmaiddal,
Szép hölgy, arany...
» Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt...
» Éva Ádámhoz
Veled vagyok, s megszűnik az idő
s változó...
» Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal,...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
|
