|
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
|
