|
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» (ismeretlen)
Elfeküdtem szemedben.
Bocsáss meg.
Elaludtam...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» Mert irgalomból adtad
Bár fénylőbb volt a legfénylőbb örömnél,
a...
» Feleségek felesége
Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
» Két test
Két összesímuló test
van hogy két lomha...
» Miért szeretlek?
Miért szeretlek?
Kérdezz könnyebbet!
Egyszer...
» Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste...
» 21. portugál szonett - Mondd újra
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
|
