|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A te melegséged
Miért próbál nő vagy szobor
Lelkemből kiásni...
» Szerelmünk éneke
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
» Tekinteted
Tekinteted ragyog, akárcsak
A kékzománcos...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
» Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse...
Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek...
» Én feleségem
Én feleségem, jó és drága-drága,
eddig neked...
» Ha azt hallod majd...
Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb...
» Feleségek felesége
Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
» Töredékek a szerelemről
Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te...
|
