Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz romboló éjszakám s megmosolygása annak ami van?
- Valami csendet parancsolt és csendet tertemtett agyam lázadó sikátoraiban.
És nem mosolyogtam azon, hogy szembenülünk
És hogy most kék szem, zöld ruha, keskeny kéz s ibolyacsokor delejez s hogy akarok aludni
S hogy állunk, állunk, amig úgy érzem hogy repülünk
S hogy a gondolhatlanul nagy és keringő világról s életeiről s üzleteiről mit sem akarok tudni
És azon, hogy tudom, hogy most valahova, másfelé gondolsz -
S hogy mégis reszketve, remegve fognám a percet
S hogy megöregszünk sápadtra vál, távolodik, semmibe vész ami ma a szivembe metszett -
S hogy a jövő szörnyű csapásokat nekünk is tart és hordoz...
Hogy nem mosolyogtam akkor ezeken!
Hogy megtagadva, elfelejtve régi-régi énem: születtem újra! -
Hogy lehetett? És hányszor fog még lehetni?
És meddig kell okulnom, s alázkodnom s vigasztalódnom, míg mondhatom: a tanulásnak vége
És nyugodt és isteni életemet élem...
Meddig?... Meddig?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» John Andreson, Szivem, John John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha...
» Szemed íve Szemed szivem egész körülveszi,
édes táncával...
» Én is drága, te is drága Én is drága, te is drága,
Egyetlen fa két...
» Egymásra lelt Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak...
» Lillimhez Némán hallgat az éj, s titkunkat béfedi,...
» Szerelmes levél A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem...
» Elmentél harminc éve Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Em...
» A' Csere A' csintalan leányok
Szünetlenűl perelnek
Rám,...
|