|
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az én szivem
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul...
» Játék
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre...
» Egy régi nőnek
A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A...
» Klárikához
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a'...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
» Azoknak a szerelme
Azoknak a szerelme tetszik nekem,
akik a...
» Jegenye lelkem
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a...
» Ó ne sirasd
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy...
|
