|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hópelyhek
I.
Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy...
» Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomo...
» Meddig szerelem?
Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz...
» Láttalak...
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen...
» Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is,...
» A májusi hold
A májusi hold csupa láng ma, szivem,
lámpást...
» Róza
"Kéred, bajnok, hű szerelmem,
Kéred jobbomat,
K...
» A nóta vége
Azt mondod: rossz volt, megveted,
Találsz te...
» Ültünk együtt
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra...
|
