|
És mikor újra megcsókoltalak,
szólni se bírtál… Hangod szenvedő
állat hangja volt: olvadni akarva
símultak össze forró tagjaink
s a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, – óh, szenvedő,
szegény kis állatom, mily részegen
néztél föl rám! Milyen édes beszéd
volt néma mosolyod, s mily túlvilági
ez az egész szótlan odaadás!
Most is így látlak, te szép, remegő
angyal és gyermek, virág és arany,
oly félénken s mégis úgy bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A csók
Juszuf, a költő, hármat szeretett:
A dalt, a...
» Szeretlek-e?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló...
» Így, ilyen forrón
Így, ilyen forrón, nem téged szeretlek,
szépsége...
» Mondják, hogy szép
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mond...
» Lusta báj
Csinos vagy, gonddal öltözött,
mint ünnepélyre...
» Leszbosz
Latin tivornyák s hellén vágyak anyja,
Leszbosz,...
» Ha...
Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és...
» Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad,...
|
