|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Utazási vágy
Én menni kivánok,
Daru, gólya s a fecske ha...
» Elza szeme
Szemed oly mély midőn szomjazva ráhajoltam
Tükré...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» Búcsú-strófák
Ég-kék szemedben köny sem csillogott,
Midőn...
» Ölelés
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan...
» Haladt...
Haladt és partot ért a sajka,
Kiszáll a vándor...
» A szökevény Kupídó
Kis Kupídót kell keresnem,
Ha ki látta, mondja...
» Szememet lehúnyom
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak...
|
