|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szép vagy...
Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» Jennyhez
Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét...
» Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf,...
» Csillagod föl nem kél
Az alkonyati keresztútnál
liturgia ez: némán...
» Vilma emlékkönyvébe
Minden virágát életemnek,
Melyet még sorsom...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
» Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák....
» Csak hagyjatok!
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak...
|
