Durmol a macska…

Durmol a macska, brumman kinn a szél,
de lágyan csillan, Kedves, a szemed,
az őszi fáknak október mesél,
s szerelmes karod mégis oly meleg.
Villan a lámpa, lustán jár a fény
az ódon képek méla üvegén,
az ajkad oly lágy, mint a hűs remény,
nincs is a földön más, csak Te, meg én.
Durmol a macska, halkan szánt az ujjad,
mint barna szél a réten, hajamon.
Csituljak-é, avagy daloljak?
Súgjad meg, Kedves. Nem tudom.
Az óra pöccen, serkednek a percek,
Mi vetjük itt most az igaz magot.
452
Hajadból kévék langy fensége ernyed,
megszült mező nyugalma homlokod.