|
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Száz szerelmes szonett
Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelh...
» Ölelés
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan...
» És egy mosoly
Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom...
» Dal
A vágyaim: smaragd s rubinkupék,
Kín-sineken...
» Brilliáns
Szájam királyi biborszőnyegén
Torzarcú szitkok...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» Szeretlek
Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra...
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» Virágnyelv
Virágnyelv ez is: ehelyett "Imádlak!"
azt...
» Nem urad és királyod
Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan...
|
