|
A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén –
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megyünk együtt
Megyünk együtt, utunk mélyre, messze húz.
Én az...
» Az ismeretlen Ada
Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez,...
» Rózsák a rácson
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap...
» Sakk-matt
Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe'
Kései...
» Hódolás
Szem, oh szem,
Mennyei kék szem!
Szőke pompájú...
» Elsõ szerelmemhez
Letûnt ifjúságom édes arany álma,
Hervadt...
» Ujkori románcz
Hadnagy Richard megjelen,
Éjjel a' lépcsőzeten...
» Megtartalak
Ha a hitem meg nem tart téged
Fehér virágnak,...
|
