Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét magasából
egyszer csak alázuhan,
mint a toronynak ablakából.
Mily jó, ha van egy mély tekintet,
amelytől a sír sem hideg.
Én nem nevezem szerelemnek,
én nem nevezem semminek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sóhaj Szivedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam...
» Szerelem Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Szerelmes Ének Hajaddal arcodat miért rejted te folyton?
Az...
|