A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors nagyon elágazik.
Közel, távol, mélységbe, magasságba
Szertefuttatja gyökérszálait.
Fülledt közelen, szellős messzeségen,
Bús mélységen, zord magasságon át:
Mindenki úgy, ahogy neki kimérték,
Ragadja meg a sorsa fonalát.
Az egyik fonál Lédához vezet:
Tűz, vér, piros kéj, fekete halál.
A másik végén szemérmes leányka,
Aranyhajú jövendő anyja áll.
Kerül, fordul a harmadik fonál,
S végül csak a hiú Évához ér,
Akivel csupán játszani lehet,
S aki játszik a játék kedviér'.
Futnak még száz irányba fonalak,
Minden fonál végén egy nőalak,
S mintha mind egy sors változata lenne.
De én rejtettebb kútfőre akadtam,
Szerelem útját hogy elhagyogattam:
Én, én a Testvért fedeztem fel benne.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ábránd nélkül Garçon-koromban azt ígértem:
Elviszlek túl a...
» Holtig szeretlek Holtig szeretlek
Téged, angyalom,
Mit érted...
» A sok ábrándból... A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál...
» Akarlak, szeretlek Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró...
» Andor panasza Kis lány, nagy lány,
Mit ér; ha hamis?
Fölebb...
» Hány évig tart... Öregapám, mondd meg nekem:
Hány évig tart a...
» Dicséret Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod;...
» Csend Színeimet pazaroltam,
s most hűséggel...
» A fészekről Te vagy a fészek,
Puha vagy, édes és meleg,
S...
» Tiszta szerelem Oly jó szeretni Téged
lengsz, mint illatos...
» Zsóknak Nem kell nékem senki fiának tetszése
Csak a te...
» Mentség Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék...
|