|
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.
Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Arany és kék szavakkal
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában...
» Bennem élsz
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag...
» Beteg szívemet hallgatod
Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, erős...
» Férfi sorsa
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors...
|
