|
Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.
Húszévem elveszett, s érzem,
te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.
Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.
Köröttem kúsza az élet,
kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» Én feleségem
Én feleségem, jó és drága-drága,
eddig neked...
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
» Nacámhoz
Beteg szívem tőrbe esett,
Forrnak minden...
» Epilóg
Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» Esthajnalcsillag
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,...
» A te melegséged
Miért próbál nő vagy szobor
Lelkemből kiásni...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
» Csak téged
Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
|
