|
Szerelmem szép halmai, a kegyetlen
és kihívó, homályos ormoké ti,
tűz-fennsíkok, melyekhez csókkal érni
úgy vágyna a száj tiszta hevületben.
Már kigyúlok, ha csak szemembe rebben
e gyönyörűség, mit a kéz becézni
úgy sietne, míg sötét fény igézi
éberen őrködő tekintetetben.
Szerettem volna érezni a keblek
langymelegét, lágy rózsa-ragyogását,
mint két gyümöcsöt, tenyerembe ejtvén.
De nem lehetett, mert a hirtelen fény,
mely szemedből villant, jegesen átjárt,
s visszavonulást parancsolt kezemnek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A kék tűzeső
A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a...
» Szívem falán
Szivem falán a gond sötétlik,
Egy árny a hófehér...
» Szerettelek
Úgy szerettelek, ahogy nem akarok, és nem is...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Ó, jaj, szegény pilláim álma elveszett,
Add...
» Nelli
Hát a szerelem szent lángja
Csak ily mulandó?
S...
» Búcsú
Menjünk tovább, dalom; ő meg se hall,
menjünk,...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Sejtelmesen II.
Gonosz, bolondos,
akár egy méhe,
ajakam...
|
