|
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti ködét,
köhögtetéssel ver, üzen
a vizes, tornyos sűrűség,
világosság fényes fején
az öreg szín már vetkezik,
elhagynak szabad éveim,
vidámságom sötétedik,
csak egyedül fúlok, falok,
se takaróm, se szeretőm,
ha elaluszom meghalok.
Félek az idegen időn.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tatjána levele Anyeginhoz
Nem te vagy itt árnyék-alakban
s nézel reám e...
» A Holdhoz
Újra leng ezüst ködöd
Völgy s bokor felett,
Új...
» Jaj...
Féltékeny élet a magányos élet
s mint sárga...
» Leselkedő magány
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan...
» Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hag...
» Magány
Mint héjj az almát, borít a magány,
körülkerítet...
|
