|
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Búcsú
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz...
» Nászdal
Bontsd ki a gyönyör rejtekébül
forrón lihegő...
» Áldalak búval, vigalommal
Áldalak búval, vigalommal,
féltelek...
» Loreley
Jean Sève-nek
Élt Bacharachban egykoron...
» Akarom
Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy...
» Szeretlek én, szeretlek téged
Szeretlek én, szeretlek téged,
Kedves kis...
» Feleségek felesége
Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
» Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni...
» (ismeretlen)
Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul,...
|
