|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hódolás
Szem, oh szem,
Mennyei kék szem!
Szőke pompájú...
» Nehéz útról jön ő és öreg már
Hinnéd ki arcom ismered,
hogy úgy öregszem?
Hog...
» A boldogság
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös...
» A szerelemhez
Psyche bíbor kebeléből
Repülj le...
» Vonakodó kedvesemhez
Ha sok időnk lenne e földtekén:
vonakodásod nem...
» Szép ifju hölgy
Szép ifju hölgy, kit nemessége áthat,
egy...
» Kék virágok közt
Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji...
» A boldogság titka
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom...
» Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik...
|
