|
Én emlékszem, már játszottunk együtt mi
Nagyon régen és nagyon messze, messze.
Nem Anna voltál, nem is volt neved még
És akkor is a végén szomorúan
Elváltam tőled és e földre jöttem.
És gondolom, fogok még játszani
Aranyhajaddal, bársony vállaiddal,
De akkor is, a végtelen ködén át
Egy régi válás rémlik majd felém még,
Egy régi név, egy régi szomorúság.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A lelkem fáj...
A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém...
» Csupán magamtól bucsuzom
Aranyom, én kies parti termőfád
Akartam volna...
» A szomju
Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És...
» Látogatók
A házakat elnyelte a hó
az utakat befújta a...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
|
