|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mesét mondok
Ott künn hüvös van kikeletkor,
Szívünkben...
» Álom és valóság
Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod...
» Egy leány
Egy kobzos görögös lányt szeretek én,
Akit ti...
» Délelőtt
Szeretem ezt a szürke szoknyád.
Vedd fel...
» Lábnyomok
Fiatal voltam. Hazavittelek
az erdőn át a...
» Szerelmes fogadás
Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne...
» Szerelmes vers
Öt ujja fon, tíz ujja köt,
két karaja átéri a...
» Sugarak érett kalászaival
Mint százkezü szél a riadozó
vetéseket...
|
