A májusfa

Hogy immár fakad a szerelem tavasza,
S azt rendeli nekünk, hogy ültessünk derék, szép
Májusfát mihamar: kövessük rendelését
S fogadjuk íziben meg parancsát, nosza.

Májusfám vastag is, hosszú is, jókora,
Fölmereszti sudár, duzzadó frisseségét,
Hegyével böködi a tündökletes ég kék
Sátrát, s beverni őt nem kell épp nagy csoda.

Mármost, hogy a kegyed kertjébe felállítsam,
Csak nyittasson kaput, s én ott majd ama kis hant
Tövénél beverem, szép hölgyem, azt a fát;

Könyöklője alatt egyenest oda döfném,
Hol fürtös koptató fogad s egy drága ösvény,
Minél szebbet sosem ismert a nagyvilág.