|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Rhédey Catharina kis-aszszonyhoz.
Meg láta Ámor
Egy kis Leánykát, -
Szép, és...
» Hópelyhek
I.
Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy...
» Csillagos éj
Szeretnek.
Óh milyen könnyű a világ!
A...
» A hív Leányka
Az én szerelmesemnek
Természetét be-szívtam.
Mi...
» Búsúly szivem érted, hivem
Búsúly szivem érted, hivem,
Hogy tőled...
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» Pipacsok
I.
Fel ne rezzentsd álmiból
Elmerengő...
» Mondd, mit ér
Mondd, mit ér az,
ha szeretjük egymást,
ha jót...
» Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny...
|
