|
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vers
És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás...
» Nagyon csendes szerenád
Téged dicsér a némaságom
s daltalan ajkam néked...
» Az erdéli asszony kezéről
Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő...
» Lennék én folyóvíz...
Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki...
» Buza közé...
Buza közé száll a dalos pacsirta,
Hogyha magát...
» Most ölelne valaki
Most ölelne meg valaki,
Most jönne az igaz...
|
