|
A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,
a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.
S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!
A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fogadás
Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő...
» Szusszanó
Szép vagyok? Szép!
Igazán? Gyönyörű!
Te tudod?...
» Szerelem
Kutyánk vinnyog a kertben és boldog
nyelvvel...
» Szerelem
Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló...
» (ismeretlen)
Ha porba írunk valamit, elfújja a szél,
de ha...
» A hamis leányka
"Ah mi jó, hogy itt talállak,
Gyenge lányka,...
» Itt és most
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű....
» Révben
Te vagy az élet szent igenje,
Lázongások...
|
