|
A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,
a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.
S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!
A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fogadás
Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő...
» Nyüzsög a boldogság
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be...
» Életút
Útnak látszik, de szörnyű árok.
Feneke nincs,...
» Elhagyatottság
Elhagytak, de ugyan ki is jönne hozzám?
Messze,...
» Kezem a kezedben
Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák...
» Vigasztaló vers
Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek,...
» (ismeretlen)
Ébredni veled, érezni téged,
oly csodálatos e...
» Bánat
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el...
|
