Mint tenyerembe döfött penge,
már úgy fáj a hiányod,
mint amikor a durván hasított
kéreg alól a gyanta felszivárog.
Estéim sárga lámpafénybe
burkolnak, és az éjjelem
iszonyatos: kifestett szájú
vigasztalanság hál velem.
Mint aki lopna s reszket a keze,
úgy lapulok meg az időben,
a léted fáj most, varázsos valód,
amelyet eloroztál tőlem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Így volna szép Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» Félhomályban Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te...
» Nagyon közelbe kerültünk Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» Emberi közelségből A hangszórókat kezdik leszerelni
a költők;...
» Tudja a jó isten... Tudja a jó isten,
Én megházasodám,
Kedves...
» A halott szerelme Tán bőröd más lehellet éri,
más száj becéz...
|