|
Hogy ifju tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifju szépség,
hogy gyüretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szünik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték -
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kis szerelmeim
Nyers-zöld égre könnyes nyirok hull,
párlat...
» Intérieur
Egy rablány váltja itt, a szeme hosszú...
» Tenger
Egymás alatt s egymás felett
s egymásba nyílva...
» A tarka blúz
Télen a büszke
Nyári leányok,
Hideg...
» Mint még sohasem
Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából...
» Édes rabság
Ti, Páphuson nyitott, kacér
Tekintetű...
|
