|
A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,
a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.
S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!
A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fogadás
Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő...
» Gyermekké tettél
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc...
» Uj énekek éneke...
Az uj tavasz örömei
Üljetek örömünnepet,
A...
» Még egy csók
Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon...
» Életút
Útnak látszik, de szörnyű árok.
Feneke nincs,...
» A szerelem filozófiája
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
» Amornak fáklája
Amornak fáklája,
Szerelem' példája,
Hivségnek...
|
