|
Reggelre megtérek ide melléd
onnan, a csodákkal kövezett idegen útról
amiről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyenge, -
megtérek ide reggelre melléd
nesztelen. Testem megrándúlva halk sóhajban
fogadja be a messzejárt utast, a lelket,
s feléd fordúl e földre vissza még nem vénült orcám
hogy te légy az első, kit szemeim meglátnak ujfent
s feléd ragyogjon egyetlen kincsem a szebbik létből,
mit magammal elhozhattam orozva néked onnan,
hol még erdőnyi terem belőle,
- vedd hát ó kedves, ezt a mosolyt,
első mosolyát a bús valóság nappalának
s az utolsót arról a tájról, melyről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyönge.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű...
» Távoli anyáknak
Napról napra és percről percre
Folyton csak...
» (ismeretlen)
A hogy szeretnek
S gyűlölnek a nők,
Abban...
» Álmot láttam...
Álmot láttam,
Álmot boldog szerelemről,
A'...
» Kristály
Budapesten jár most a kedvesem,
biztosan átmegy...
» Búcsú
A csöndes útra már levél pereg,
Nem bólogat a...
» De ha mégis?
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk...
» A hív Leányka
Az én szerelmesemnek
Természetét be-szívtam.
Mi...
» Vártalak egy évig
Vártalak egy évig,
hol voltál egy évig?
Én...
» Ketten ültek...
Ketten ültek a tavaszban,
Csupán ketten,...
|
