|
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú léptekkel merengek,
s ahányszor csak az út porában ember
nyomát fedem fel, más ösvényre térek.
Barátot, társaságot, ünnepséget
is kerülök: ez egyetlen védelmem,
hogy ne lássák a bánatot szememben,
sem a tüzet, mely belülről eléget.
Így csak folyók, fák, bokrok ismerik meg,
mint szenvedek, míg az erdőket járom,
s mindenhol, sűrű bozótban, vad szirtek
meredékén is, beszélgetni Ámor
szegődik mellém: ő az útitársam,
s a szerelemről veszekszünk egymással.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Korán jöttem ide
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit...
» Szerelemhez
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Féltett boldogság
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon...
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
|
