|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmesek
Itt fekszenek a fűben:
egy lány meg egy...
» (ismeretlen)
Ó, NŐ! Miért van ez,
Hogy se veled, se nélküled?...
» Nagy gyónás
Könnyít bűnös lelkeken
Az őszinte...
» Leánykérő ének
Friss daloló szerelemmel elődbe
Vonszolom ifju...
» Érted haragszom, nem ellened
Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szorítsd...
|
