|
Tél van, hólepte szép fehér hideg tél,
elmúlt a földről bűbáj, szín és élet,
Csak csöndes álom - s vágyak végtelenje,
mely tetszhalott szívemben újra éled.
Miért vágyódnék fakadó tavaszra?
miért várnám a rózsa felnyílását,
Mért áhítnám az élet tünde fényét,
ha már előre látom elmúlását?
Magányos szívem néha visszadobban
más szív vigasztaló gyöngéd szavára,
Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek,
gyöngéd vigasznak keserű az ára?
Mit ér, hogy van még nehány jó barátom,
hogy szívem érez, hisz, remél, szeret?
Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem,
mint őszi fáról hervadt levelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tudatlanság
Tudok vigan nevetni,
Tudok hiven szeretni,
S...
» Láthatatlan koszorúk
Messze van a sírod tőlem
S talán el is van...
» Predesztináció
Ez így rendeltetett:
Hogy ne lehessek soha...
» Az életből
Kis csendes házban, a falun kivűl,
Szegény agg...
» Agglegény-nóta
Azt se tudom, mit csinálok,
Ugy meguntam a...
» Árva szerető
Sírt már sokat. Nem alhatik a lány.
Mások...
» Magányosság
Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó...
» Ultima ratio
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kívánj...
|
