|
A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A távozóhoz
Ne hagyj el! Oh, ne vidd magaddal
A régtől várt...
» Veled vagyok
Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád,...
» Nincsen életemben...
Nincsen életemben
Egyéb paripámnál,
Nincsen hű...
» Gyöngy
Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
gyöngyszilánkokkén...
» Idegen vendég a kánai menyegzőn
Itt is, ott is menyegző, Kána.
Öröm villan e...
» Vilma könyvéből
Kedves kisasszony, mondok valamit:
e szó:...
» Eltagadom
Eltagadom, hogyha kérdik:
"Elmult minden, nem...
» Emma
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze...
» Milyen furcsa álmam...
Milyen furcsa álmam volt az éjjel!
Lyányka, te...
|
