Katitzához keserűségemben

Én szép szeretőmet patak partra vitted,
Engem irégyelvén, lábárúl le-vetted,
Jókora répáját levesedbe tetted,
S rám haragszol, ki ezt ellenem vétetted.

Nékem kéne sirnom, hát te se bánkodgyál,
Hogy vele két-fejű tzímer-állat vóltál,
Szívességed mián eggy kis vért áldoztál,
Azt hiszem meg-érte, igen szórakoztál.

Erkölts tisztességed mit sem fogyatkoza,
A mélységes erdő esküvőd temploma,
Mennyekző chorusod kis madarak zaja,
Két gála ruhás őz nászodnak tanuja.

Esküdtető papos stolás harkály mester,
Sok fekete rockor prötsök a miniszter,
Organáló cantor a szarvas magister,
Szép hired nem kerül ngey dobra az eggyszer.

Kérlek, ne vádaskodgy ama jó fiura,
Ő hozzád igazi kis cavallier vala,
Ő téged tisztele, ujjal sem únszola,
Fontold míg nem késő, csak ezt kéri vala.

Én rám se gyűlölködgy, ki magára vessen,
Mert barátném s párom sétára engettem,
Féltő kellemetlen banya nem lehettem,
Ajándékos kedved ugyan nem sejtettem.

Bocsájts-meg, mint én is meg-bocsájtok néked,
Mostantúl fogva ha meg-tsókollak, érzed,
Tsókom ortzátskádon kétszeresen éget,
Fele ő felé száll, fele illet téged.