|
Óh, izgalmak rokonsága! Vakít
a roppant hő, olvadt anyagait
keveri benne, ércet, salakot
együtt lazít a legfőbb láz, s ahogy
a napban a szárnyrakelt elemek,
test s lélek egy káprázatban lebeg,
testben-lélekben egy isten. Soha
nem tudtam én, később se, micsoda
erők fújtak rám, s vittek, tollpihét,
és hogy annyit magyarázkodtam, épp
a zavar tette, a rémület, a
csodálkozás: az Egy alázata
a sokba, szennybe, le, s a Szellemé,
s az ő kiváltsága az ég felé
röppenni megint, tisztán, fényesen,
hogy keveredjék a fenn és a lenn:
szent minden csók és minden őrület,
ha végtelen vágy tölti a szivet.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ahogy itt jár-kél
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes...
» Haj, száj, szem
Haj, haj, haj,
Beh szép selyemhaj
Ez a...
» Szerelmesek
A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik...
» Ébredés a neveddel
Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» Lecke
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem...
» Láz
De jó, hogy jöttél, drága. Soha jobbkor.
Lázam...
» A kék tűzeső
A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a kóborlásról....
» Varázslat
Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető...
|
