|
Ha holló volnék, balga gyász a télben,
zord ékszerül hajadba hullanék,
ha hegyen-völgyön bujdosó szivárvány,
előtted baktatnék, amerre mégy.
Ha zápor volnék s testvére a szélnek,
tisztára mosnék minden felleget,
ha ordas orkán, szüntelen haragvó,
öreg fenyőkön hárfáznék neked.
De költő vagyok s hívem a szegénység,
halpénzekből áll furcsa vagyonom,
szemedről a vad pillangókat űzöm
s szerenádom tücsökkel húzatom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az elárult szerelem
Az éjjel csókolóztunk,
nem látott senki...
» Kis felhő szürkéllett az ég-magasban
Kis felhő szürkéllett az ég-magasban.
Mint...
» Klári
Meg-látván a' kis Klári
Aszszony-Anynyát...
» Csak engem szeret
Lombos ág ne hajlongj, hagyj fel a bókkal,
Kedve...
» Mimóza
Mély, puha álom – sárga féltés
ez a...
» Nyilvános titok
Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem...
» Énekek éneke
Az asszony teste költemény,
mit különös...
|
