|
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kellesz nekem
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikka...
» Vendég a szobámban
Lelkem sötét szobájába
Lábujjhegyen - meg ne...
» Valakinek
Valakinek
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jégh...
» Amig a csókot megtaláltam
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből...
|
